|
2005.10.08. - Kwish
Mass Effect - Gamespot áttekintés
|
A Gamespot is leállt beszélgetni a BioWare képviselőivel a nemrég bejelentett új-generációs sci-fi RPGjükről, mely Xbox 360-ra jelenik meg. A társaság részéről Greg Zeschuk (társ CEO) és Casey Hudson (project igazgató) vett részt a beszélgetésben. Szemezgetés...
|
A Mass Effect az első része lesz annak a trilógiának, melyben a BioWare az emberiség galaktikus hatalommá válásának útját meséli el. A játék a 23. században nem sokkal azután játszódik, hogy az emberiség - a Naprendszer alapos felfedezését követően - felismerte, miként is utazhat el a galaxis távolabbi részeibe. A csillagközi utak lerövidítése lehetővé tette az emberi fajnak, hogy a hatalmas galaktikus közösséget alkotó civilizációkkal találkozzon. Sajnálatos módon az emberiség még nem egyenrangú ezekkel a galaktikus nagykutyákkal, és arra kényszerül, hogy bizonyítsa rátermettségét és egyenlő voltát ezeknek a hatalmaknak. A játék ezen a ponton kezdődik. Ugyanakkor, miközben az emberiség kiterjeszti szárnyait, egy új konfliktus is kialakul az új szomszédokkal: határozott harc kezdődik a szerves létformák és a mesterséges fajok között. Mesterségesen létrehozott ellenfeleink nem igazán különböznek szerves ellenségeiktől; s a különféle mesterséges fajoknak megvannak a maguk tervei "husi" unokatestvéreikkel.
Sajnos ezek a tervek nem a meghitt: "legyünk barátok!" típusba sorolhatóak, sokkal gonoszabb és aljasabb természetűek. A te szereped ebben az egészben egy humán specter alakítása... Tagja leszel egy, a galaktikus béke védelmét ellátó szervezetnek. Célod, hogy megfékezd szervezeted egy korábbi, szakadárrá vált tagját, aki a védtelen világokat fenyegető haderőknek parancsol. Szerencsére nem egyedül kell szembeszállnod vele, mivel elég magas rangot töltesz be a szervezetedben, s kiérdemelted egy csillaghajó és legénysége irányításának tisztjét. A BioWare létrehozhatott egy olyan mély, tartalmas történetet, mely a Mass Effect háromrészes sorozatán keresztül kel életre. Az egységes megközelítés lehetővé teszi a fejlesztő cég számára, hogy a Mass Effect cselekményét igazán különleges módon bontakoztassa ki.
A játékot készítő csapat nem idegen az űr-eposzok világában. A fejlesztő csapat gyakorlatilag ugyanazokból áll fel, akik részt vettek az eredeti KotOR fejlesztésében. Bár elég sok hasonló elem van a két játék között, nem valószínű, hogy a BioWare újrahasznosítja a munkáját. Kalandozásod során véghez vitt tetteid galaktikus méretekben befolyásolják az emberiség sorsát. Ezúttal a megszokott jó és gonosz ösvény mellett, találhattok majd egy harmadik megközelítést is, ami sokkal önzőbb nézőpontot jelent, s alapvetően a profitra, a pénzszerzésre irányul.
Amilyen jók szoktak lenni a BioWare történetei, épp annyi újabb tartalmat adnak a játékhoz a gazdag vizuális megjelenítéssel. A Mass Effectben az ambiciózus fejlesztő cég egy teljesen új megközelítést használ a történetmesélésre. A játék moziszerű jelenetei mellett, a Mass Effect átvezető animációinak egyedi tartalmát két kulcs elem adja: a játékos saját döntései, és azok a dolgok, amiket a csapat digitális színészeknek hív. A döntéseid befolyásolják a történet kibontakozását (épp úgy, mint a BioWare korábbi játékaiban), de most a párbeszédeket is befolyásolod, és még a karakterek külső megjelenése, felállása is valami új és érdekes lesz. Sok esetben te mondod meg a karakternek, hogy miként nézzen ki, ami aztán befolyásolja a többiek viselkedését.
A játék digitális színészei jóval összetettebbek, mint az átlagos NPCk. Megjelenés szempontjából teljesen életszerűnek látszanak, köszönhetően annak, hogy létrehozásuknál egyszerre használták valódi, élő emberek scanjait, valamint a motion captured technológiával készített animációit. A teljes szinkron tovább erősíti az élő emberekkel való hasonlóságot, ami igazán a párbeszédek során válik nyilvánvalóvá, mely során érzelmeiket is kimutatják a karakterek. Egy új fordulat a megszokott párbeszédekhez képest, hogy lehetővé teszik számodra, hogy megismerd beszélgető partnered hangulatát is, és hogy tippeket adhatsz neki, arról, hogy te hogy érzed magad. A BioWare reményei szerint ez végül egy sokkal dinamikusabb, és változatosabb interakcióra ad lehetőséget, ami végül valódi, valós idejű ugratássá, kötekedéssé is átalakulhat, ami dinamikusan változik.
Kalandjaid gyakorlatilag olyan alap elemekből épülnek fel, mint például a specter küldetések, vagy a hatalmas galaxis felfedezése. A specter küldetések azt a célt szolgálják, hogy kis lökést adjanak a kalandoknak, de persze más lehetőségek is nyitva állnak előttetek. Az egyértelmű katonai küldetések mellett lehetőséged lesz arra is, hogy ellenséges világokat látogass meg az űr eddig felfedezetlen részén. Ha úgy döntesz, hogy meglátogatod ezeket az elvileg sivár bolygókat, nagy meglepetésedre a teljesen kötetlen kutatások eredményeképp olyan tárgyakat, cuccokat találhatsz, amelyekkel a fő történetben nem akadnál össze. Olyan jutalmakat kapsz, amit aztán magaddal vihetsz a fő játékba is, s ezek a szerzemények gyakran igen jól jönnek, ahogy egyre jobban belebonyolódsz a kalandokba.
A játék fő részét nézve hasonló struktúrát várhatunk, mint amilyen a KotOR is volt, mivel itt is váltogatni lehet a történet előrehaladását biztosító lineáris elemek, valamint a nagyobb szabadságot adó felfedező üzemmód között. A harcot illetően van néhány KotOR-szerű vonás, de a BioWare most egy kissé másként akarja megoldani a dolgokat. A harc valós idejű lesz, miközben három fős csapatodat (melybe a főkarakter is beletartozik) vezeted a csatákba. Meglepő módon a harc a csapat alapú shooterek elemeiből merít, ami arra kényszeríti a játékosokat, hogy taktikusan gondolkozzanak a harc közben. A fegyverek mellett a csapatod tagjai ún. biotokokat (ezek mesterséges intelligenciával felturbózott emberfeletti képességek) és technikai készségeket is használhatnak, melyek épp olyan hasznosak lehetnek, mint egy fegyver. A csapattagjaid által birtokolt különféle fejlesztések arra kényszeríthetnek, hogy szembesülj korábbi, az életre vonatkozó nézeteiddel. Ez úgy hangzik, mintha csapatod egyik tagja valamilyen szinten kibernetikus lenne, ami egy kicsit közelebb viszi őt azon lényekhez, akik ellen harcolnod kell.
A BioWare képviselője felhívta a figyelmet, hogy a Mass Effect három részes történetének minden részét valamilyen tetőpont jellemzi. A játékosok felkészülhetnek arra, hogy online, letölthető tartalmakat találnak majd a játékhoz, mely továbbviszi az első rész bosszú témáját. Ami még ennél is jobb, karakteredet végigviheted a teljes trilógián.
Ami a vizuális megjelenítést illeti, valamilyen szinten passzol a dolog a BioWare leírásához, vagyis a jövő egy realisztikus verzióját tárja elénk. A képeket, amiket láttunk inkább futurisztikusnak tűntek, mintsem fantasztikusnak. Az tény, hogy az idegenek némelyike valóban eléggé idegen, de az emberek elég visszafogottan néznek ki, bár az biztos, hogy jól fel vannak fegyverkezve. A játék grafikai megvalósítása igazán letisztultnak tűnik, s nagyon szépen összerakott dologról van szó. Az idegen tájak igazán nagyszerűen és jól néztek ki, de azért nem voltak csúcsszuperek, és túlságosan zsúfoltak is voltak, s az egész úgy nézett ki, ahogy a jövőt nagyon sok játékban ábrázolják.
Szerző: Ricardo Torres
Forrás:Gamespot - Mass Effect Update
(Vissza)
Frissebb kapcsolódó cikkek:
2005.10.10. - Mass Effect - Még egy löket (TeamXbox) 2005.11.12. - Mass Effect - Gamebanshee interjuhé 2005.11.14. - Mass Effect - Xbox Evolve interjuhé 2005.12.09. - Mass Effect - Ki tudja milyen előzetes... 2005.12.17. - Mass Effect - Néhány új kép
Korábbi kapcsolódó cikkek:
2005.10.07. - Mass Effect - Részletesebb IGN előzetes 2005.10.06. - Mass Effect - Hivatalos bejelentés, infómorzsák 2005.10.06. - Mass Effect - Gamespy előzetes 2005.10.05. - Mass Effect - Fórum szemezgetés 2005.10.04. - Mass Effect - Honlap indulás
Az összes kapcsolódó cikk felsorolása
|
|