2006.11.25. - KwishGamespy gyilokHát, megjelent egy rendkívül (idiotikus) negatív hangnemű értékelés a Gamespy oldalain. Bár bőven talált dicsérni való elemeket is a szerző, végül mégsem kegyelmezett, szemétégető várt szegény kis játékra. Számszerűsítve: 1,5/5 (azaz Szegényes minősítés).
Be kell vallanom, hogy a Gothic sorozat népszerűsége Európában, különösen Németországban mindig is zavarba ejtett. Nem mintha nem érteném, hogy mi a vonzó abban, amit a Piranha Bytes elért az első játék megjelenése (2001) óta. Ugyanaz a dolog, amin a vetélytárs ES sorozat is dolgozik - egy hatalmas, élő RPG univerzum, amelyet a kalandozók szívük szerint felfedezhetnek. A különbség csak annyi, hogy míg a Gothic játékok alapvető tervezése egyenlő színvonalú azzal, mint amit a Bethesda kínál (sőt, esetenként sokkal jobb annál), addig szenvednek a szörnyű kódolástól, az istentelen mennyiségű hibától és a különös fejlesztői döntésektől (ideértve a Gothic 3-at is, ami a sorozat utolsó darabja), s emiatt aztán nem is tudják kihasználni a lehetőségeiket. A Gothic 3 egy névtelen, kecskeszakállas hős páncéljába bújtatja a játékost, aki totálisan mentes minden személyiségtől. A játék elején hősünk - a Gothic II-ben végzett kalandozásait követően - visszatér Myrtana kontinensére. Az orkok lerohanták és meghódították a királyságot, s a terület védelmezőinek (Paladinok és Tűzmágusok) mágiája elveszett valami miatt. Ugyanakkor senki se számítson arra, hogy mindezt megtudhatja a játék párbeszéd-mentes bevezetőjéből. Az első dolog, amit a legtöbb játékos láthat, hogy a karaktere máris egy ork csapat ellen vívott összecsapásba kerül. Ez a nyitókép valahogy a szimbóluma is annak a sok véteknek, amit a játék elkövet a játékosok ellen. Először is, a játék azzal kezdődik, hogy a hősünk egy harc közepébe csöppen! Nehéz szavakat találni ennek az orbitális hülyeségnek a kifejezésére. Úgy érted, hogy az első lépéseim (a tutorial) a Gothic univerzum világába, ahol megismerhetem, hogy miként is működik a játék, úgy zajlik, hogy egy mogorva ork leveri a fejemet? Sőt, ami még jobb, a játék a francnak sem akar megállni, amíg hozzáférek a menühöz, felszerelem magam fegyverekkel, átpakolgatom a cuccaimat a gyorsmenübe, vagy elolvasom a bevezető szöveget! Naccerű! Ez már önmagában véve is szórakoztató. Ez a játékelem aztán egyfolytában idegesítő marad. Mindig nagyszerű érzés, ha leütik az embert, vagy lefegyverzik, csak azért, mert reménytelenül próbálja előrántani a fegyverét, vagy előhúzni egy másikat a felszerelések közül, miközben épp kizsigereli valami olyan izé, aminek egyszerűen túl sok foga van. Annak érdekében, hogy játszhassak a játékkal, először is meg kellett vívnom az undorító hibák látszólag végtelen áradatával. A játék bevezető szövegében az volt, hogy az egérklikkekel csapkodhatok a kardommal és mozgathatom a kamerát, de függetlenül attól, hogy mit csináltam, a játék képtelen volt elfogadni az egér parancsait. Ugyanakkor úgy tűnt, hogy a menüben minden további nélkül érzékeli a játék az egeret. Miután felhívtam a játék észak-amerikai kiadóját, az Aspyrt, kapcsolatba kerültem a Pyranha Bytes-al, ahol megjegyezték, hogy a fejlesztőknek ötletük sincs, hogy mi történhet, s eddig soha nem találkoztak ezzel a hivatalos fórumon és nem is ismernek ilyen hibát. Időközben talán megpróbáltam feltenni a játékot egy másik gépre? Megpróbáltam egy másik egérrel? Szórakoztam a játék opciókkal? Naná! Ezek mindegyikét megpróbáltam, s csak arra jöttem rá, hogy nincs semmi különbség, eltekintve attól, hogy még egy memóriakezelést is el kellett végeznem a másik gépen a játék miatt) Végül aztán feladtam és áttettem az irányítást a teljesen billentyűzet alapú konfigurációra... de csak azt vettem észre, hogy a játék az újraindításkor esetenként törli a konfigot és a nehézségi szint beállításaimat, majd visszaáll az alapértelmezett cuccokra. Az az igazán ironikus, hogy az egerem felismeréséért vívott, ámde elveszített csata szinte az egyik legenyhébb hiba volt, amit a játék során tapasztaltam. A hősöm gyakran elakadt a vidéken, egyszer fennakadt a levegőben, mikor megpróbáltam átugrani egy kerítést. Egy kis idő múlva hirtelen az egész képernyő bizarr grafikus elemekkel lett tele, ami miatt újra kellett indítani a játékot. Volt jó néhány kilépésem a desktopra, s volt egy olyan masszív fagyás, ami miatt újra kellett indítanom a gépemet. Meg aztán ott volt az a csúf memóriakezelési probléma, ami miatt az egész játék brutálisan lelassult. A Gothic 3 még a legjobb futási ideje mellett sem nevezhető egy gyors démonnak. A rendszeremet nem igazán lehetne gyengének nevezni, de így is 1024x768 felbontáson kellett futtatnom a játékot, s a legtöbb grafikus szépséget le kellett kapcsolnom annak érdekében, hogy valami elfogadható frissítési rátát kapjak. A jó hír az, hogy nagyon sok időm volt élvezni a tájat, mivel a játék elég gyakran hosszabb időkre is leakadt, amíg betöltötte a területet. Hogy mi a rossz hír? Hát, egyszerűen nincs nagyon mit nézni a tájon. Ennek a játéknak a művészeti megtervezése meglehetősen pocsék. Három fő időjárási zónára van osztva a világ: a mérsékelt égövi erdőségekre, ahol a játék fő cselekménye bonyolódik; egy hidegebb területre északon és a sivatagra délen. A három közül a sivatag a legvonzóbb, ami néha igazán gyönyörű a végtelen homokdűnékkel, a misztikus perzsa-stílusú tornyokkal és a ragyogó égbolttal. A fő terület teli van falvakkal és kastélyokkal, melyek meglehetősen zömök és csúnya épületek a többszörösen ismétlődő falakkal, bútorokkal és dekorációkkal. Ez persze egy bizonyos mértékben elkerülhetetlen egy olyan hatalmas világban, mint ez is, de amikor például keresztül verekedtem magam egy ősi elfeledett templomban az élőholtak hordáin, meglehetősen nehéz időket éltem meg, mivel azt tapasztaltam, hogy a hely feltételezhetően tehetséges alkotóinak nem volt elég fantáziája ahhoz, hogy az egyetlen egy fali függöny helyett többet is tervezzenek. Miután lekezeltem a technikai problémákat, végül sikerült igazán nekikezdenem a világ felfedezésének. A következő kihívást a harcrendszer jelentette. Itt a Gothic 3 megint iszonyatos csalódást okozott. A rendszer nem igazán észbontó koncepció. Rövid klikk a jobb, vagy bal egérgombbal egy gyors, vagy egy erősebb csapásért. Ha lenyomva tartjuk az egérgombot, akkor egy még erősebbet csapunk, ami viszont több időbe telik. A végrehajtás során a harcrendszer egy zavaros összevisszaság, ami úgy tűnik, sohasem működik megfelelően. A játék harccal és találkozással kapcsolatos animáció rendkívül szegényesek, s ez minden egyes összecsapást egy kétségbeesett klikkfesztivállá változtat, ahol a játékos szerepe sokkal nagyobb és sokkal hatékonyabb, mint bármilyen más skillé. No persze a játék lényei még előnyt is élveznek, mikor egyszerre rohanják le a játékost (ami még rendben is lenne) viszont látszólag rendelkeznek azzal a csodálatos képességgel, hogy keresztül sétálnak a falon, sziklákon és a különféle tereptárgyakon, hogy aztán az áthatolhatatlan akadály másik oldaláról csapjanak le a hősre. A játék története egy unalmas, hétköznapi fantasy történet, melyet meglehetősen rosszul mesélnek el a pocsék párbeszédeken és szinkronon keresztül (aminek a minősége az elviselhetőtől a teljesen szörnyűig váltakozhat). Ahogy a játékos bejárja a vidéket, folyamatosan beleütközik azokba az egymást kölcsönösen kizáró küldetésekbe, melyek egyik, vagy másik oldalt támogatják. Attól függően, hogy a játékos végül melyiket választja, minden egyes teljesített küldetés növeli, vagy csökkenti a hős reputációját (helyi és globális viszonylatban is) az egyik frakciónál, s ez meghatározza, hogy milyen fogadtatásban részesítik az adott frakció által irányított területen. Könnyen lehet, hogy a frakció rendszer a Gothic 3 legnagyobb teljesítménye. Az Oblivion is valami hasonlóval próbálkozott és az eredmény egy nagy, nyitott világ, ami végül homályosnak és céltalannak bizonyult. A világ és a küldetések terén a Gothic 3 messzemenőkig jobb. A játékos minden egyes tette válaszutat jelent, nemcsak a hős, hanem a világ szempontjából is. Ha az ember a lázadók támogatását választja (mint ahogy én is), akkor ez fokozatosan oda vezet, hogy a játékos felszabadítja a városokat az ork hűbérurak uralma alól. Amint ez megtörténik, az NPCl bevonulnak a frissen felszabadított városokba, és élik mindennapi életüket. Ahogy a játékos helyi reputációja javul, úgy az NPCk elkezdenek máshogy állni a karakterhez, végül hősnek kiáltják ki (vagy épp gazfickónak, attól függően, kivel lojálisak a helyiek). Ez hihetetlen módon erősíti az életteli világ érzetét, s egyértelműen az egyik legnagyobb vonzerő a sorozat rajongói szemében. A küldetések és a világ megtervezésének kedvező elemeit a játék megint elcseszi. Az egyik, vagy másik oldal támogatása végül annyira sérti a másik oldal érdekeit, hogy az erődítményei, katonái azonnal támadást indítanak ellened, ha meglátnak. (Hát, bazz, ez egy idióta.) Ez még rendben is lenne, kivéve azt, hogy a fő történet befejezése érdekében a játékosnak mindkét oldalról meg kell szereznie bizonyos tárgyakat, illetve mindkét oldal számára teljesítenie kell bizonyos küldetéseket. Mivel már nincs visszatérés, ha az ember kiesett az egyik érdekcsoport kegyeiből, teljességgel lehetetlen befejezni a játékot, ha az ember úgy játszik, ahogy a játékot megtervezték. (Höh, hát biztos vagyok benne, hogy a játékot nem erre tervezték direkte.) A játék karakterfejlődési rendszere a világ megtervezéséhez hasonlóan nagyon jól sikerült. A játékosok ún. tanuk pontokat szereznek, ahogy szintet lépnek. Ezek a pontok elkölthetőek a változatos skillekre, melyeket a világban megtalálható trénereknél szerezhetünk meg. A készségek a harcorientált képességeken keresztül a rejtőzködésen és tolvajláson át a varázstudományig terjednek. A végeredmény megmutatja, hogy a karakter fejlődése a játékos hajlama és a végrehajtott tettei eredőjeként alakul ki. Mivel bizonyos képességek csak bizonyos trénereknél érhetőek el, a frakciós lehetőségek lezárása szükségszerűen a karakter fejlődés módját is lekorlátozza. Ez egyébként nem baj. A frakció rendszerhez hasonlóan ez is azt jelenti, hogy a játékos minden egyes döntésének valódi következményei lesznek saját magára és a világra nézve egyaránt. A rossz része ennek az a kezelőfelület, melyet a játékosnak használnia kell. A karakterfejlődés (és az inventory, és a napló és a milliónyi egyéb dolog) kezelőfelülete egyszerűen szörnyű. A karakter skilljeinek és a játékos karakternek a kezelését valami teljesen összevissza és egyáltalán nem intuitív módon oldották meg. Elijesztően nehéz megmondani, hogy pontosan mi is a karakter skillfejlődése, és hogy milyen előfeltételei vannak egy bizonyos skill megszerzésének. Ez a karakterek tervezését szinte lehetetlenné teszi. S ami még rosszabb, a skill-ágak nem nyithatóak meg, amíg a játékos kiválasztja a skill kiképzés alatt a kedvére valót. Ezeket a választási lehetőségeket párbeszéd dobozokban valósították meg, egy szimpla lista formájában, s nincs semmilyen egyéb hozzáférhető információ a döntési folyamat során. Ez az RPG megfelel annak, mint amikor valaki a lába elé dobja a földre a D&D Játékosok Könyvét, és azt a skillt választja ki, ahol kinyílnak a lapok. Végül a Gothic 3 legnagyobb tragédiája, hogy vannak olyan pillanatok, mikor megvillan az, hogy mi is lehetett volna ebből a játékból. A játék alap elképzelése elég megbízható, és ha a Piranha Bytes kipuceválja a játékot, még akár klasszikus is lehet. Ahogy most állnak a dolgok, rémálomba illő utazásom a Gothic 3 világában végül azzal ért véget, hogy lenyomtam a lemezemet egy egyirányú úton a szemétégetőbe. Van remény, hogy a Gothic 4 jobb lesz, mert ez a mostani játék egy totális tévedés. Szerző: Allen 'Delsyn' Rausch Forrás: Gamespy - Gothic 3 (PC) Frissebb kapcsolódó cikkek: 2006.12.01. - IGN PC értékelés / gyilok 2006.12.02. - GamesRadar értékelés 2006.12.06. - GameSpot értékelés Korábbi kapcsolódó cikkek: 2006.11.21. - RPG Codex értékelés 2006.11.08. - Jolt értékelés 8,1/10 2006.11.04. - WoG leírás #2 2006.10.16. - WoG leírás #1 Az összes kapcsolódó cikk felsorolása |
Előnyök
Hátrányok